Már jó ideje nem "dolgoztam" az itthoni fajtából... Nem igazán volt hozzá hangulatom.
De most úgy döntöttem, hogy nekiállok, mert valamivel le kell kössem magam.
Bekapcsolom tehát a laptopot. A konyhába slattyogok, hozok egy forró teát magamnak. Char ming filtert lógatok a bögrémbe, a forró víz gőze fura, pörgő táncot járva száll ki a pohárból. Kevés citrom levet teszek bele és mézet csurgatok, hogy édesítsem.
Belépek a programba, letelepedem a kanapéra, betarózom a kedvenc plédemmel. A hifiből parancsszóra lágy jazz neze szökik kifelé a hangfalakon átpréselve magát.
Kisvártatva megérkezik az első "látogató". Az erős kezdést gyenge folytatás követi. Borzalmasan fantáziátlan a srác, egyszeren nem tudok vele mit kezdeni. Mindenáron ngem akar, de nem virtuálisan, hanem a való világban. Élettársa van. Megkérdem tőle, hogy ha párkapcsolatban él, akkor mit akar tőlem és főleg miért. Elárulja, hogy valami nincs rendben közöttük. Mutat képket a lányról, barna hajú, zöld szem értelmesnek tűnő, csinos nő. Tanárnő és több nyelven is beszél. Néha idegenvezetőként is dolgozik. Mostmár aztán végképp nem értem mit akar. Nem árul el semmi konkrétat magáról, csak azon a témán lovagol, hogy találkozni akar velem. Próbálom elmagyarázni, hogy miről szól, hogy én nem vagyok kibérelhető. Ez nem eszkort szolgáltatás, itt pusztán virtuális síkon lehetünk "együtt". De még mindig csak azt hajtogatja, hogy találkozni akar velem. Nincs mit tenni, le kell ráznom. Csakhogy nem sikerül. Végül drasztikus lépéshez folyamodom, kikapcsolom a gépet.
Rizsát nézem, az ajtó előtt ül. Hiányzik neki Ferike. Tegnap vitte el Jácint anyukája. Mivel nem voltam itthon, íg levittem Jácint lakásába és a kulcsot Joli nénihez adtam be.
Sicc dorombolva közelíti meg a kanapét, felpúpozott hátával, az égbe mutató farkával hízelegve dörgölózik a lábamhoz. Felveszem magam mellé az ágyra, elfekszem, a hasamhoz gömbölyödik és hagyja, hogy simogassan. Bekapcsolom a tévét, egyik kedvenc kórházas sorozatom megy, de most nem tud lekötni. Néha-néha kortyolok egyet a teámból és bambán bámulom a kijelzőt.
Megcsörren a telefonom. Saját csengőhangú szám hív, nem akarok hinni a fülemnek. Zoárd az!!!! Gyomrom görcsbe rándul, kezem remegni kezd. Már-már azt hiszem halucinálok. Nem tudom mi legyen, illetve tudom, mert másra sem vágyom, minthogy hallhassam a hangját. De közben makacs is vagyok, borzalom...
Veszek egy mély levegőt és felveszem, de nem szólok bele.
-Szia gyönyörűm.
Még mindig nem szólalok meg, ahogy meghallom a hangját folyni kezdenek a könnyeim.
-Itt vagy Anael? Hahóóóóóóó, itt vagy?????
-Itt. Mondom egyszerűen.
-Tudom, hogy haragszol rám. Szégyenlem is magam nagyon. Itt állok a kocsival a ház előtt, látom az erkély ajtódat. Megengeded, hogy felmenjek?
-Meg.
-És be is engedsz a lakásba?
-Még meggondolom.
-Megmagyarázom, hidd el.
-Próbálkozni lehet...
Megszakítom a beszélgetést a piros kis kagyló alakú gombbal. Fél perc sem telik bele és kopogtat az ajtón. Rizsa, mint aki megbolondult csahol, csóválja a farkát, örül a vendégünknek. Sicc fülét is megüti a lárma, felemeli a fejét, majd lustán visszafekszik mellém.
-Endgedj be kérlek. Hidd el, szeretlek. Szeretném megmagyarázni mi történt.
Felkelek a kanapéról, körbetekerem magamat a pléddel és az ajtó felé indulok.
-Kérlek szépen, nyisd ki az ajtót. Hidd el, hogy nekem is pokolian teltek ezek a napok nélküled.
-Érdekes, nem kerestél, nem hívtál, még a telefonod is ki volt kapcsolva.
-Had menjek be, légyszives, szeretném elmondani. Szeretnék a szemedbe nézni, szeretnélek látni, érezni.
-Csak ezért jöttél? Hogy érezz? Nincs más akit érezhetnél?
-Ne csináld ezt velem kérlek, nyisd már ki.
Kinyitom az ajtót, megállok a falmellett és a folyosó felé mutatok.
-Tessék, fáradj be.
Sántítva jön be a lakásba, furán megy, valami nincs rendben vele. Virágcsokor van a kezében. Hatalmas fehér rózsa csokor, ez a kedvencem. Farmer van rajta, v nyakú, sötétkék pulóver. Bőrkabátja egyik ujja csak lóg a levegőben. Karja fel van kötve.
-Leülhetek?
-Csak tessék, mintha otthon lennél- mondom gúnyosan.
Leül az ebédlő asztalhoz. Rám néz, egyenesen a szemembe. Monoklija is van, szeme sarka fel van repedve, be van vérezve. Szemöldöke össze van kapcsozva. Rémesen néz ki. Legszívesebben ágyba dugnám és kényeztetném, gyógyítgítnám, babusgatnám. Csókolnám, falnám az ajkait. Szeretem. De tartanom kell magam. A virágcsokrot felém nyújtja. Majd belekezd a mondókájába.
-Voltam bent a cégednél, Jofiel mondta, hogy ez a kedvenc virágod. Remélem tetszik.
-A virág szép.
-Tudom, hogy rettenetesen haragszol rám és, hogy már megint újabb dolgot kell elmesélnem magamról, amit eddig nem tettem. De mikor el akartam mondani, már nem volt rá lehetőségem.
-Az lenne a fura, ha nem derülnének ki rólad már több titok, illetve elhallgatott dolog.
-Ez nem titok, ez a munkám. A rendőrségnek dolgozom. Igazából nem is lenne szabad elmondanom ezt az egészet.
-Húde meg vagyok tisztelve, azt a mindenit!
-Ez nem vicc!-emeli fel a hangját- Ez halálosn komoly. Bajba kerülhetsz miattam és ez az amit soha nem szeretnék. A rendőrség különleges osztagánál vagyok. Kommandósokkal, karate nagymesterekkel, harcművészekkel dolgozom együtt. Minket csak akkor vetnek be, mikor már nagyon nagy a baj. Mikor már oda kell csapni.
Mostmár értem miért olyan izmos és értem miért van tele sebhelyekkel.
-Mikor tőled elmentem és Koráért indultam, még nem tudtam, hogy eg ideig nem láthatlak. Reggel, mikor haza akartam vinni Korát, csörgött a telefonom. A főnököm volt. Azonnal behívott. Korát az egyik ismerősöm vitte haza. Anael, nem voltam az országban. Hidd el, minden pillantban csak Rád gondoltam. Ilyen még nem történt velem, annyira hiányoztál. Egyszerűen nem bírtam a feladatomra koncentrálni. Ennek a nyomát láthatod rajtam. De félre ne értsd, nem bánom, mert most itt lehetek veled. Tudom, hogy el kellett volna mondanom, de nem akartalak és nem is akarlak elveszíteni. Érted ezt?
-Értem.
Folytatja tovább, látom, hogy szívből beszél, nem bírom tovább. Odamegyek hozzá, letérdelek elé, tenyereim közé fogom az arcát és csókolom a száját. Úgy csókolom, mintha az életem múlna rajta, alig kap lvegőt, de nem bírom abbahagyni.
-Ez most azt jelenti, hogy szeretsz? Megbocsájtassz?
-Szeretlek, nem is tudom elmondani mennyire. Megbocsájtok, de ígérd meg, hogy többé nem derül ki semmi újabb titok rólad.
Rizsa teljesen meg van bolondulva érte, nem is értem. Folyamatosan a lábánál rohangál, farokcsóválva, lihegve követi bárhová is megy. Hihetetlen látványt nyújt. Szeme lila-zöld-kék-fekete és sárga színekben pompázik. Kissé be is van dagadva, teljesen átformálja sebesülése a tekintetét.
-Hiányoztál, nagyon. Elhiszed?
-El. Te is nekem. Remélem többé nem csinálsz ilyet velem, nem bírnám ki.
-Hidd el, hogyha lett volna időm és lehetőségem rá, szóltam volna róla. De mennem kellett azonnal.
-Rendben, most viszont lefekszem. Jössz?
-Nanáhogy! :)
Befekszünk az ágyba, összebújunk. Már amennyire tudunk, a felkötött karjától. Reggelig szinte meg sem moccanunk. Ahogy felébredek, rögtön magam mellé nézek,hogy lássam tényleg ott van-e. És ott van. A hálószoba ablakon besöt a nap, sugarai fényvirágokat rajzolnak az arcára. Boldogság tölti el a lelkemet, nagyon jó érzés, hogy magam mellett tudhatom. Felhasalok az ágyra, arcomat a tenyereim közé teszem és csak nézem Őt! Nem félek attó, hogy észreveszi,
nem bánom. Csukott szemmel, mozdulatlan arccal közli velem.
-Reggelente nagyon büdös a szám.
-Nem számít.
-Te kis mazohista.-mondja mosolyogva, de még mindig csukott szemmel.
-Szeretek szenvedni, nem vetted még észre abból, hogy szeretlek?
-Húú, de vicces valaki ma reggel.
-Na jó. Csinálok valami reggelit. Van amit szívesen ennél?
-Van. Leginkább téged!!!
Kinyitja a szemeit és átölel, megcsókol. Nem valami egyszerű, mert mindig fájdalmas ponton érek hozzá. Az igazság az, hogy szinte nincs is ép testrésze. Pár próbálkozás után feladom a dolgot. Inkább a konyhába sietek. Magamra kapom a rózsaszín köntösömet és a plüss malacos papucsomat. Kinézek az ablakon, olvadásnak indult a táj. A féltetőről hegyes, vizicsiga szerű jégcsapok csünggnek alá, csöpögősek. Tojások után kutatok a hűtőben, kis keresgélés után meg is lelem őket. Közben a telefonomban kutakodom, Jofiel számát keresve. Elahározásom szerint, jól helyreteszem, amiért nem szólt róla, hogy Zoárd felkereste. Aztán leteszek róla, hisz tudom, hogy csak nekem akart meglepetést okozni. Ígyhát nekilátok a tojásokat feltördelem, kenyeret szeletelek. Bundáskenyér lesz a menü. Közben látom Zoárdot a fűrdőbe botorkálni. Rizsa még mindig követi, Ő pedig hagyja, beengedi magához a fűrdőbe. Megterítek az étkezőben, közben a lábaim között indaszerűen tekergőző Siccnek tejet töltök a tálkájába.
-Hmm, bundás kenyér? Isteni illata van. Imádom az égett olaj szagát.-jegyzi meg kötekedön.
-Ha nem tetszik nem kell enni belőle-mondom, s kinyújtom rá a nyelvemet.
-Farkas éhes vagyok, de a bundáskenyér után szeretnék valami finomat is-kacsint rám.
-Mit? Csokit?-kérdezem, mintha nem tudnám mire gondol.
-Húúú, van csokiból fehérneműd?
-Hülye vagy!- vágom rá vigyorogva- Amúgyis, amilyen állapotban vagy, még a villát sem bírod megfoni, nemhogy bármi mást. Előbb gyógyulj meg, aztán kacérkodhatsz tovább. Mik a terveid mára?
-Semmi, pihenés. Miért? Itthon maradsz velem?-kérdi kaján mosollyal az arcán.
-Nem, Muszáj dolgoznom. De te maradhatsz itt ha van kedved. Viszont későn jövök, előre szólok.
-Várni fogok rád!
-Helyes.
Öltözök és összeszedem a holmimat. A gyomromban mintha ezer meg egy pillangó röpdösne. A kezem is remeg, alig bírok magammal, hihetetlen. Nem bírom a zip-zárat felhúzni a csizmámon, istenem. Zoárd meglátja bénázásomat és a segítségemre siet, elsőre sikerül neki, ami nekem sokadszorra sem ment.
Forró csókot lehelek ajkára és munkába indulok.
