Fehér köppenyes orvosok mennek a kórterembe. Mi ülünk a székeken, Zoárd megfogja a kezemet, nem is nézek rá, de tudom, hogy engem figyel.
Ahogy az ujjaink összefonódnak, az agyam folyton azon jár, hogy szerelmes leszek belé. Annyira vonz a lénye, ő maga, úgy ahogy van. Mint a legkeményebb drog, amiről nem bírsz leszokni. Csak érzed, hogy kell. Nem tudod megfogalmazni miért. De nem bírod nélküle. Vágyakozol utána minden pillanatban. Az életed részévé vált.
A nap besüt az ablakon, melegét érzem a bőrömön. Ránézek, engem bámul. A napsugarak csillognak a hátrazselézett haján, mosolyog. Tenyerét az arcomra simítja, megcsókol. Ajkaim bizseregnek csókjától.
-A napfény megfesti a szemeidet.-ujjait végig húzza a szemhéjamon.
Nem tudom elhinni, hogy ez velem történik. Elvarázsolt.
-Nem vagy éhes?-kérdi, de közben rám sem néz. Megint a padlót szugerálja, mint hajnalban.
-Nem igazán. Miért, te igen?
-Aham. Eszünk majd valamit ha itt végeztünk?
-Ehetünk...
Ahogy kimondom, az ajtó kinyílik és az orvosok elhagyják a kórtermet. Mi válltjuk fel őket. Bemegyünk. Jácint csak vigyorog.
-Most akkor együtt vagytok ugye?
-Jahh-mondom gúnyosan-Nem látod? Együtt jöttünk be...
-Ha-ha-ha, annyira vicces vagy szivi! Úgyis tudom mi van, látom a szemetekben. Az ágyban is vadmacska?-kérdi Zoárdtól.
-Na most fejezd be öcsém. Nem szexeltünk! Bár nem mintha rád tartozna ez a dolog. Azt mondd, hogy mit mondott a doki. Mikor jöhetsz haza?
-Még két napig leszek bennt. Aztán mehetek haza. De megint kapok valami gyógyszert, amit folyamatosan szednem kell.
-Nem baj-vágok közbe- majd én ügyelek rá, hogy minden nap bevedd.
-Ügyelsz, hogy bevegyem? ;) -Kacéran kacsint.
-Hogy te milyen vagy...
-Na jól van, itt van pár cucc. A kis vörös szedte neked össze. Aztán mostmár elvisszük a kulcsodat, hogy szerencsétlen Ferike is tudjon enni. Mert ugye nem akartunk betörni a lakásodba. Ígyis a vénasszony megkergetett minket.
-És ma is Anaelnél alszol?-kérdi gyermeki huncutsággal a szemeiben.
-Na jó!-vágom közbe-Te már nagyon jól érzed magad. Nem is értem miért kell még itt lenned.
Homlokon csókolom Jácintot, Zoárdot pedig kézen fogom és elbúcsúzunk. Még az ajtónál járunk, mikor Jácint ránk kiállt és utánunk dobja a kulcsait.
Zoárd megintcsak az anyósülés felöl közelíti meg a kocsiját. Ez engem cseppet sem hoz lázba. Sőt.
-Na most akkor mi van?-kérdem tőle.
-Mi lenne? Te vezetsz? Én fáradt vagyok hozzá.
-Sofőrnek kellek csak?
-Mégha tudnád mire kellessz....
-Nahh! Mondjad, csupa fül vagyok.
-Cica! Inkább vezess!-mosolyog.-Aztán bemegyünk Ferikéért, felvisszük hozzád, megetetjük. És mivel holnap szombat és nincs meló, ezért összebújunk és csak vasárnap kelünk ki az ágyból.
-Figyu már! Nekem nincs beleszólásom? Vagy most akkor mi is van?
-Mi lenne? Te nem akarsz velem lenni?
-Mármint, hogy együtt járni?
Fülig ér a szája, kinevet.
-Mivan? Ennyire poénosat kérdeztem?
-Csak annyira fura ez a kifejezés nekem, hogy "járunk". Ez olyan tinédzseres. De végülis igen, arra gondolok, hogy járhatnánk.
-Az, hogy nem ismerjük egymást az mit sem számít?
-Ismerlek. Ha a szemedbe nézek, tudom mire gondolsz. Érzem egy csókodból, hogy mire vágysz. Szeretlek! Tudom, hogy szánalmasan hangzik. De úgy érzem kellessz nekem. Vágyom rád, kívánlak. És most ne a szexre gondolj. Bizsergek belül, ha hozzád érhetek. Úgy érzem te vagy a másik felem.
Félreállok, leállítom az autót. Tenyerembe fogom az arcát és megcsókolom. Érzem ahogy remegnek az ajkai, karja átfonja a derekamat, közelebb húz magához. A szívem majd kiugrik a helyéről. Vágyom rá, az érintésére, csókjaira.
Kiszáll a kocsiból, átmegy a másik oldalra, én átcsúszom az anyós ülésre, beül a kormány mögé, indít. A vállára hajtom a fejemet és behunyom a szememet. A csókjára ébredek, megérkeztünk. Kezembe nyomja a kocsi kulcsot.
-Előre megyek, hozom Ferikét és nálad találkozunk.-szájon csókol.
Kikászálódom a kocsiból, összeszedem a cuccomat. Bavágom az ajtaját és bezárom. Elindulok a ház felé. Joli néni a kapuban áll. Műszálas, kék alapon, piros tubarózsás otthonkáját fujja a lágy szellő. Kérdő tekintettel néz rám. Tudom, hogy meg fog szólalni, de nem akarom. Zoárdot akarom.
-Édes lelkem. Ki ez az ember? Csak nem ez bántotta azt a szegény gyereket. Miért vitte el a mentő? És mi volt a baja?
-Joli néni, csókolom. Kit tetszik kérdezni?
-Azt a magas, marcona férfit. Aki az előbb ment be a kapun. Az a szigorú tekintetű.
-Jahh, hogy ő. Ő Jácint testvére. Nem bántott ő senkit. Csak jött megetetni a kutyát. De futnom kell, ha nem tetszik haragudni. Csókolom.
Futok felfelé a lépcsőn, a tüdőm majd kiköpöm. Mire felérek, Zoárd már az ajtóban áll. Ferike mellette pórázon. Egy kis töpszli kutya. Spániel, nagyon kis édes, sötét barna színű a szőre és félhosszú.
Lehajolok, megsimogatom a kutyát. Felállok és megcsókolom a póráz másik végén lévő "szigorú tekintetű" pasit. Kinyitom az ajtót. Nem egyszerű csók közben a zárba találni a kulccsal. Kilököm az ajtót, Zoárd elengedi a póráz végét, Ferike bemegy a lakásba. Mi is, bevágódik mögöttünk az ajtó, neki lök és csókol. Lefejti rólam a ruhát, hagyom magam, sőt. Én is ezt teszem az övéivel. Elindulunk a hálószoba felé. Összeforrt ajkakkal, dolgozó kezekkel. Eldönt az ágyon, fölém hajol. Ahogy a szemembe néz, megbizsergek. S lelkem is mosolyog, ahogy én is.
-Kellessz nekem! Ezt érzem. Folytathatom? Nem akarom, csak ha te is szeretnéd. Legalább fele annyira mint én.
-Fogd be a szád és csókolj. Szerintem én még kétszer annyira akarom, mint te!!!
Hát csókol! Ölel. Ujjai lágyan siklanak a testemen. Egyre kevesebb rajtam a ruha, de rajta is. Végül a melltartót,bugyit is leveszi rólam. Érzéki csókokkal borítja a testemet, én meg csak sóhajtozom, levegő után kapkodom. Megcsörren a telefonom. Kinyomja és folytatja. Az éjjeli szekrényen matat, de közben nem hagyja abba. Nyelvünk úgy öleli egymást, mint a szenvedélyes szeretők. Megtalálja a hifi távirányítóját, bekapcsolja a zenét.
Ritmusra mozog a felhevült testünk. Ujjaink össze-össze kulcsolódnak. S vágyunk együtt ég el, az izzó kéjjel.
Csak fekszünk egymás karjaiban,s próbálunk levegőhöz jutni.
-Hát őőőőőőő. Igen! -mondja egy nagy sóhaj után.
-Igen mi?
-Igen.....igen jó volt. Jobb mint amire gondoltam, sokkal jobb. Viszont pillanatokon belül szomjan halok.
-Maradj csak, hozok neked inni.-magamra tekerem a lepedőt, amit teljesen letúrtunk a helyéről és elindulok a konyhába.
-Köszi cica!-szól utánam.
-Miáu! :)
És a dal: https://www.youtube.com/watch?v=jGUaKkrUKl0&feature=related
