Lassan 3. hete, hogy visszatértem a kómából. Jácint minden nap bent van nálam, sokszor itt is alszik. A szüleim sajnos nem tudnak sokszor jönni, nem is biztonságos. Zoárddal több mint egy hete nem tudtunk beszélni.
Folyamatosan állnak civil ruhás rendőrök a kórház 3. emeletén. Ha az ajtóm előtt lennének, túl feltűnő lenne. Kedvenc doki bácsim lép a kórterembe. Kis mosoly ül a szája bal oldalán. Az ágyamhoz lép, megsimogatja a kezem és a szemembe nézve belekezd.
-Jó reggelt, hogy vagyunk?
-Ahogy látom, jól vagyunk- válaszolok mosolyogva.
-Humoros, humoros. Van egy jó hírem és egy rossz. Melyikkel kezdjem?
-Általában a rosszal kérném előbb, de most inkább a jó jöjjön.
-Rendben, holnap haza mehet. Hivatalosan is gyógyultnak minősítettem!
-És mi a rossz hír?
-Ugyan ez. Ugyanis még 3 napig kap rendőri felügyeletet. Aztán magára marad. Bár Jácint barátja mindig maga mellett lesz, de mindketten tudjuk, hogy ő sajnos nem igen tudná megvédeni.
-Tudok én vigyázni magamra!
-Ez nem vicc!-mondja és dühösen néz rám- Nemrég legóztuk csak össze!!
Ezért szeretem ezt az orvost, próbálja viccesen megoldani a helyzeteket.
-Vigyázok magamra doktor úr! Megígérem.
-Helyes, helyes. Most jön egy nővér és elviszi pár vizsgálatra, de aztán már nyugton hagyjuk.-Lassan kisétál a szobából.
A kilincsen Jácint és Jofiel váltják az orvost. Nevetgélve lépnek be. Pedig még nem is tudják a jó hírt. Legalábbis remélem. Az agyam még mindig nem állt vissza a normális kerékvágásba.
Vannak pillanatok, mikor lefagyok. Ilyenkor nővért hívnak és aggódnak, szaladgálnak. Hallottam, amikor az egyik nővér azt mondta, ha haza megyek és rám tör egy ilyen „roham”, akár kómába is eshetek. És hiába van ott a kis buzeráns fiúka, nem valószínű, hogy bármit is tudna segíteni nekem a sikoltozáson és pánikozáson kívül. Mindig is feldühített az effajta diszkrimináció, de az obszcén kifejezéstől eltekintve, sajnos részben igazat kell adnom az ápolónőnek.
-Na, mi van, mi van csajszikám? Mit mondott a cuki doki bácsi? Mehetünk haza, átvehetem Kiskegyed ápolását, szabályozását, gondozását? –kérdi Jácint, kacér mosollyal a csókos kis szája szélén.
-Bizony, holnap mehetünk. És kényeztethetsz finomabbnál finomabb házi kosztokkal! Mindennapra más és más menüt kell kitalálnod és megcsinálnod és mire teljesen felgyógyulok, úgy ki leszel kupálva, mint maga Jamie Oliver. És így nagyban hozzásegítelek ahhoz, hogy egy bőrnadrágos, cuki, motoros Cowboy nőül vegyen kedvesem!
-Látod Kicsim, ezért szerettelek meg első látásra, mert tudtam, hogy tudod, mire van szükségem.
-És ha mégsem talál Rád a mesebeli, modern herceged- vág közbe Jofiel- hát még mindig visszatérhetsz a nőkhöz, vagy nyithatsz egy kifőzdét, amiből fullosra töltöd a MI pénztárcánkat.
Szeretem látni, amikor felszabadultan kacagnak. Érdekes játéka ez az életnek. Jofielnek nő létére pasis nevetése van, míg Jácintnak dívás, csilingelős, néhol színpadias rötyögése.
-Nos Picinyem, akkor mikor is jöhetek holnap érted? – kérdi Jácint, még mindig mosolygós fizimiskával.
-Délután. Ennyit tudok. Gondolom a fő felcser vizitálása után.
-Rendben. Akkor most megyek, elviszem a csajodat dolgozni. Elvégre, nem sziesztázhat mindenki, valakinek gályáznia is kell.
Csókot váltunk favoritjaimmal, majd ők kilibbennek helységből. Én pedig az ablakon át szemlélem a külvilágot, ahová holnap végre ismét kitehetem a lábamat.
