Szóval, ott hagytam abba, hogy belépett az ajtón és az arcára volt írva a fájdalom. Szenvedett. Leült mellém és a szemei könnyesek voltak. Nem tudtam először mit mondani, hogy mi lesz a reakciója, ha azzal kezdem tudom mivan. Ezért megkérdeztem mi a baj.
Elmesélte, hogy a lány kidobta, hogy ő ettől még mindig szereti és pokolian érzi magát. Semmit nem tehettem, megfogtam a kezét, végig hallgattam, átöleltem, vele voltam.
Este otthon nem értettem mi a bajom. A napközbeni örömöm elszállt. Poénos, de sírtam. Egész este sírtam, mert neki fájt és ettől nekem is. Na, ekkor jöttem rá, hogy halál szerelmes vagyok belé!
De mostmeg pláne nem mondhattam el neki, hisz érzéketlen lett volna.
Innentől tényleg igazi barátok lettünk. Edzésen kívül is találkozgattunk, telefonszámot cseréltünk, órákat beszéltünk (mondanom sem kell, hogy a felmenőink ennek mennyire örültek) tényleg mint két barát, úgy voltunk egymással.
Aztán ez a barátság esküszöm, hogy nem szándékosan, de átkerült, ahogy ő mondta, "kicsit több mint barátság" státuszba. Semmi szaftosat ne képzeljetek el kedves olvasóim, csak olyanok voltak, hogy már nem két puszi-puszi volt, hanem szájra puszi, meg néha fogtuk egymás kezét.
Persze én ettől még mindig szerelmes voltam, sőt, talán jobban mint előtte.
Aztán egyszer, egy edzésről való hazafelé úton, nem volt hely a buszon. Egymás mellett szorongtunk, mint a heringek. A fülembe súgva megkérdezte, hogy nem akarok-e vele egy megállóval tovább menni. Nem nagyon tudtam mire vélni a dolgot. Hiszen megbeszéltük, hogy maradunk így, "kicsit több mint barátok", mert egyenlőre ez a jó neki is, nekem is.
Végülis valami kifogással élve a banda felé (merthogy csapatostól jártunk a buszokon is), nem ott szálltunk le mint a többiek. Mikor elindult a busz, megkérdezte, nem akarok-e az ölébe ülni? Na, hát kész voltam, mint a matek házi. A kezem remegni kezdett. Kis naiv módon, értetlenkedve megjegyeztem, hogy dehát csak egy megállót megyünk és mindjárt leszállunk.... mondta, hogy tudja. Az ölébe ültem.
Leszálltunk, sétáltunk, mondta, hogy hazakísér.
Meg nem mondom miért, felhívtam hozzánk. Amúgyis mindenki hallott már róla, meg tudták, hogy Ő van. Hisz minden este hívtuk egymást a vezetékes telefonon.
Feljött, bemutattam az ősöknek. Bementünk a szobámba. Fura volt, hogy mindenhová jön utánam, követ. Egyszercsak megfogta a csuklómat, magához húzott és megcsókolt.
ÁÁÁÁÁÁ! Eszméletlen jó volt. A világ is forgott velem. Semmi tini bénaság, fogak csattogása, miegymás. Hanem igazi, forró, szerelmes, nyelves csók.
Szerintem mondanom sem kell, hogy ekkor már mindketten túl voltunk az első szexuális élményünkön, úgyhogy forrt köztünk a levegő.
A csók után meg közölte, hogy szeret. Sikítani tudtam volna örömömben. Pár csók elcsattant még, de semmi több. Aztán lekísértem a kapuhoz. Elbcsúztunk, haza ment, este még felhívott. :)
S most ismét folyt. köv. .... :D
